Ajánló

ae_1.png

kepregenyfilmek.gif

kt.png

pcdome.png

Szerkesztőség

Cseh Dániel

főszerkesztő


Cseh Péter

szerkesztő


Neumark Milán

szerkesztő

Utolsó kommentek

  • dino vercotti: Gyönyörű. (2012.12.18. 10:02) Ákos - 2084 (2012.12.15.)
  • kiskutyauto: Korrekt kritika (bár a sietést sem a filmalkotók számlájára írnám, hanem a bizniszére, hiszen egy ... (2012.10.15. 02:00) Prometheus
  • ruskyy: Az eddigi legkorrektebb, illetve a saját véleményemhez legközelebb álló, így fogalmazok inkább. J... (2012.07.27. 22:48) The Dark Knight Rises
  • Ppix: @jo.e: "Mondjuk pont a csillagképek... 2 tudós, + Weyland gondolja úgy a filmben, h. meghívók. L... (2012.06.14. 10:08) Prometheus
  • jo.e: Mondjuk pont a csillagképek... 2 tudós, + Weyland gondolja úgy a filmben, h. meghívók. Lehet, h. a... (2012.06.14. 09:31) Prometheus
  • Utolsó 20

Premier / The Grey

2012.03.25.

The Grey

Fehér pokol

 

Olajmunkásokat szállító repülő zuhan le az alaszkai vadonban, hét ember éli túl. Liam Neeson nihilista figurájának vezetésével megpróbálnak kiutat találni elkeseredett helyzetükből, de a környéket uraló farkasfalka ezt máshogy gondolja, így az amúgy sem egyszerű túlélésből élet-halál harc lesz.

 

Nagyjából így lehetne összefoglalni a lehető legrövidebben a Fehér pokolra keresztelt (foglalkozik még valaki ezekkel a fordításokkal?) kalandfilmet, de ez legalább akkora – főleg kellemes – csalódásba vezetné a gyanútlan nézőt, mint az életszerű, filozofikus drámát sejtető előzetes. A The Grey bravúrosan esik két szék közé, valami nagyon puhára: biztonsági játékot játszik, és bejön neki, de azért nem mindenki jár jól.

 

A közönségsiker érthető, a részmegoldásként alkalmazott nyersség ugyan nem vezet sehova, nagyon jól mutat a vásznon, és bár a Taken óta tudjuk, hogy Liam Neeson kemény, mint a kád széle, azért tudja még fokozni. A filmmel ellentétben karakterét átjárja a férfiasság, és jó David Attenborough módjára mondja fel a farkasok minden jellemzőjét, legalábbis azokat, amik a horrorfilmek első félórájára jellemző mivanabokorban hangulat megteremtéséhez feltétlenül szükségesek. Ez egy idő után kissé fárasztó, de valamilyen szinten működik, és még a Sesame Streetről leselejtezett farkasok sem képesek megtörni a vérfagyasztást.

 

Az igazi probléma a potenciállal van. A The Grey tulajdonképpen egy straight to DVD kalandfilm, ami kapott egy drámai vonalat, Istenkereséssel, sorskérdésekkel és megváltással. Tehát elmondhatjuk, hogy egy átlagos túlélőmozihoz képest jóval komolyabb tartalom szorult belé, de ez csak részben igaz. Az igazság az, hogy minden, ami a filmben jó – tartalmilag, mert a zene és a fényképezés csillagos ötös! -, az Liam Neeson, és az ő karaktere. Az ő figurája érdekes, az ő motivációi, sorsa és múltja az, ami simán elviszi a hátán az egész filmet, és ez így rendjén is lenne, de – igaz, nem sokáig – még hatan vannak rajta kívül. Hat totál jellegtelen, kiszámítható sorssal és ezerszer elhasznált jellemvonásokkal, megmozdulásokkal felruházott szereplő, akik a repülőgép szerencsétlenséget követő ötödik percben töltelékfigurákká minősülnek. A rutinosabb néző így magára marad, és ha épp nincs semmi megbámulnivaló a hófödte tájon, akkor azért imádkozik, hogy Liam Neeson minél hamarabb elnyomjon valami ijesztő/cool/bölcs egysorost, és szétvágjon pár papírfarkast. Ez megbízhatóan be is következik időről időre, csak sajnálatos, hogy a köztes jelenetekben nem történik egyéb, mint egy nyilvánvalóan előre lefixált játékidő rutinos és fáradt kitöltése.

Gondolok itt arra, hogy teljesen felesleges a 7 túlélő, ha egyszer közülük 3-4 kap valamilyen egyéniséget, a többiek csak a stúdióra amúgy rászáradó művért hivatottak elpancsolni. Szintén hiábavaló a szereplők film eleji bemutatása ex-fegyencként, érzéketlen nehézfiúként, ha aztán a forgatókönyv mindnek előhúzza a könnyáztatta fényképet a tárcájából. Ugyanakkor Neeson figurája és az egész környezet, illetve a film technikai megoldásai létrehoznak egy hihetetlenül erős atmoszférát, ami azonnal magába szippantja a nézőt! Ugyanezt erősíti a főhős minden egyes megszólalása, mozdulata: róla tényleg elhiszed, hogy megjárta már a poklok poklát, hiteles szereplő, minden színpadias megmozdulása ellenére is. A párbeszédeken végigívelő sorskérdéseknél már megbillen a léc, mert valódi partnerek híján ezek inkább csak kivetülő monológok, tábortűzrevaló életigazságok.

 

Sajnos minden jól sikerült hangulatépítésre jut legalább egy olyan amatőrnek ható megoldás, amit látva joggal felszisszenhetünk, így a pozitívumok inkább tűnnek véletlennek, mintsem tudatosnak, és ez rányomja a bélyegét az összképre. Mégis mindenkit rábeszélnék a The Greyre, mert ha eltekintünk a kiszámítható cselekménytől és a semmibe futó párbeszédektől, azért kaphatunk egy szeletnyit Alaszkából, és erre nagyon kevés film képes. Tökéletesen visszaadja a kétségbeesést, a hideg már-már marja az arcunkat, és szinte a saját bőrünkön érezzük, milyen az, amikor a halál a legjobb, ami történhet velünk. Reménytelen utazás a világ végére, Isten keresése, és kérdőre vonása.

 

A stáblistát pedig ezúttal ne nézzük végig, mert csak aláhúzza kétszer minden kritikámat.

 thegrey-600x225.jpg

***

 

Cseh Péter

Címkék: horror drama liam neeson 3/5 cseh péter

4 komment

Premier / Tyrannosaur

2012.03.18.

Tyrannosaur

 

A Driver, Brandon Sullivan és Joseph. A közelmúlt három, nagy köztiszteletnek örvendő filmjének főhőseiben sok közös vonás van. Mindannyian betegek, a saját démonaikkal küzdenek, de minden egyes próbálkozás, ami a beilleszkedés és (ön)megfelelés rögös útjára vezetne, csak távolabb löki őket a céltól. Közös vonás továbbá, hogy a köréjük épített filmek nem kecsegtetnek hamis illúziókkal, a Driver elhajt a naplementébe, hogy egy másik városban próbálja meg újra, de a kudarc borítékolható, Brandon változatlanul vadászat céljából használja a tömegközlekedést, és Joseph sem lesz más, mint amilyennek a film elején megismerjük, amikor történetesen egy elbukott fogadáson felszívva magát a kutyáján vezeti le a feszültséget, aki már nem éri meg a hajnalt. Joseph nem haragszik a kutyájára, sőt, mióta felesége meghalt, a kocsmatöltelék ismerősökön kívül nem volt más társasága. De a harag nem jelentkezik be előre, nem akkor jön, amikor szükség van rá, és egyetlen úton távozhat a szervezetből. A társadalom jelentős része magába fojtja ezeket az érzéseket, ami jobb esetben szívrohamhoz, rosszabb esetben iskolai mészárlásokhoz és hasonló tragédiákhoz vezet. Joseph más, ő szabadjára engedi, és hogy benne éppen több harag van, mint bárki másban a világon, már csak afféle ráadás.

 

Paddy Considine a legtöbb ember számára a The Bourne Ultimatum mellékszereplőjeként ismert, pedig az egyébként rendkívül erős Dead Man’s Shoes című film főszerepében is briliáns alakítást nyújtott. Első rendezése, a Dog Altogether című rövidfilm ugyanezen szereplőkkel meséli el ugyanezt a történetet, de nem véletlen, hogy mindez komolyabb játékidőért kiáltott. Peter Mullan és Olivia Colman hátborzongatóan hozzák a főszerepeket, az önmagát is kezelni képtelen Joseph, és az önámításba és hazugságokba menekülő Anita karaktere évek múlva is emlékezetes pontja lesz a brit filmművészetnek. Az első sorokban említett másik két film szintjét persze nem éri el, de ezt aligha várhatjuk el tőle, ugyanakkor a közelmúlt egyik legfontosabb és legerőteljesebb alkotása a Tyrannosaur. Nem kötelező darab, nem mérföldkő, kihagyhatod nyugodtan, de megfosztanád magad egy meghatározó élménytől, és a választól arra a kérdésre, hogy ugyan miért éppen az a film címe, ami.

  rsz_tyrannosaur.jpg

 ****

Cseh Dániel

Címkék: premier drama cseh dániel

Szólj hozzá!

Premier / Warrior

2012.03.11.

Warrior

A végső menet

 

Dúl a retro. Nem csak a zenében és az öltözködésben, hanem a filmekben és minden más művészetben is. Jó pár éve már, hogy újra erőre kapott a múlt stílusai és irányzatai iránti nosztalgia, de alighanem még csak most csúcsosodik. Nem újkeletű dolog ez. Már régóta megfigyelhető, hogy bizonyos időszakok elteltével periodikusan újra és újra lezajlik egy folyamat, amikor a különböző popkulturális irányzatok külsőségeikben visszafordulnak néhány évtizeddel azelőtti önmagukba. És ahogy egyre inkább haladunk a korral, és az ágazatok is – mint a zene vagy a film – egyre több korszakot tudnak maguk mögött, úgy válnak ezek a kezdetben még rövidnek számító nosztalgiakorszakok egyre hosszabbá és elnyújtottabbá a padlásra tett formák és stílusok folyton növekvő száma miatt.

 

A filmek esetében sokan azt mondják, hogy ez az egyre eluralkodó fantáziátlanság nem más, mint a történetekben gondolkodó hollywoodi műfajok szükségszerűen bekövetkező és önmagába való visszafordulása. Legújabban a Warrior esetében például. Az utóbbi időben több kísérletet is láttunk a dráma egy nagyon régi formájának a felújítására, amit egyszerűen csak úgy hívnak, hogy boxfilm. Ezek közül a tavalyi Oscar-gálán a The Fighternek már sikerült is megmutatnia, hogy újfent van keresnivalója a vásznon e rég kivesézettnek hitt műfajnak. És bár esetünkben nem igazi boxfilmről beszélünk, hiszen egy MMA verseny áll a középpontban, a formula attól még ugyanaz. Gavin O’Connor filmjében sem más az alapfelállás, mint elődeinél. Mindegyik főszereplő a megváltásért verekszik, vagy edz valakit. Brendan Conlon (Joel Edgerton) a családja menedékét jelentő házáért küzd, míg testvére, Tommy (Tom Hardy) azért, hogy segítsen egy elvesztett bajtársának a családján. A dráma pedig innentől egyértelművé válik: mindkettejük célja szent, a torna fődíját jelentő pénzt viszont csak egyikük nyerheti meg.

 

De vajon mi viszi el a filmet a hátán? Az, hogy az átlagosnál jobb rendezést két olyan színész játéka támogatja meg, mint Nick Nolte és Tom Hardy, akik közül előbbi teljesítményét nemrégiben jelöléssel méltatta az Akadémia, utóbbi pedig kompromisszumot nem ismerő módon gyúrta ki és áldozta fel magát a film leghálátlanabb szerepéért. A Warrior erőteljességét pedig mi sem mutatja jobban, hogy ebben a nagyszerűen működő, rendkívül családcentrikus és minden pillanatában ökölbeszorítós formulában még a rettentően rossz és megalkuvó végjáték sem tudott annyi kárt tenni, hogy ne emlegethessük a tavalyi év legjobb és legőszintébb filmjei közt. És hogy a retro filmkészítésnek hiányossága lenne az eredetietlensége? Nem, amennyiben képes a régi dolgokat új perspektívába helyezni, azáltal hogy megpróbál valamiben túlmutatni elődein az aktuális kor szellemének megfelelően. A Warrior pedig megteszi ezt, hiszen Rocky Balboa történetével ellentétben itt a küzdelem már nem egy egyszemélyes szabadságharc, hanem egy családi dráma, ahol a szorító másik sarkából előbb-utóbb a főszereplő testvére fog visszanézni.

 Warrior.jpg

Warrior

****

 

Neumark Milán

Címkék: sport drama action nick nolte tom hardy 4/5 neumark milán

6 komment

Muhi Klára / Képtelen év - Filmrendszervátás 2011

2012.03.04.

Kedves Olvasó!

 

„A kultúrát ma kormányzati szinten luxuscikknek tekintik…” – mondja az egyik, nevét nyilatkozatához nem vállaló magyar filmrendező, és lássuk be; igaza van. A The Kingdom – Online Filmművészeti Magazin, ahogy eddig, úgy a jövőben is távol kívánja magát tartani a politika színterétől, ugyanakkor kötelességünknek érezzük, hogy megpróbáljunk tenni a jó ügy érdekében. Ezért rendhagyó módon ezúttal Muhi Klára, a januári Filmvilágban közölt átfogó cikkét közöljük, melyben tömör és olvasmányos formában tájékozódhatunk az elmúlt időszak sajnálatos eseményeiről. Aki nem a mozit, hanem a filmeket szereti, feltétlenül olvassa el az alábbi sorokat, és, ami talán még fontosabb, adja tovább, hogy minél több filmkedvelő értse meg a probléma gyökerét is, ne csak a következményeket.

 

Muhi Klára

Képtelen év

Filmrendszerváltás 2011

 

A magyar film a rendszerváltás óta nem ment át ekkora átalakuláson. Az átszervezés lassan, nagy áldozatokkal, sokszor átláthatatlanul történt. Az új rendszert az elkészülő filmek fogják minősíteni.

 

A maratoni vizsgálatokkal, ideges nyilatkozatokkal, egyeztetésekkel, színfalak mögött alkukkal, csődökkel, súlyos egzisztenciális drámákkal teli 18 hónap története valószínűleg a legizgalmasabb, legnézettebb magyar film lenne, ha történetesen egy új Gazdag Gyula leforgatta volna. A legfontosabb eseményeknél azonban soha nincs egyetlen kamera sem. Csak a nyilvánosságra kerülő tények, és utólagos interpretációk vannak.

 

Nézzük először a tényeket:

 

2012. január 1-én hatályba lépett az új filmtörvény, melynek nyomán a magyar filmipar csúcsszerve immár a Magyar Nemzeti Filmalap. A támogatás forrása a hatos lottó játékadójának 80%-a. A normatív és strukturális pályázatok megszűnnek, mostantól csak egyedi filmek kaphatnak támogatást, függetlenül attól, hogy alkotójuk milyen jelentős fesztiválsikert vagy nézettséget ért el korábbi filmjével. A törvényben biztosított állami filmtámogatás célja 2004-hez képest egyébként mit sem változott: a megszűnt Magyar Mozgókép Közalapítványhoz (MMKA) hasonlóan az új Filmalapnak is „a magyar film sokszínűségét, a különböző filmalkotó nemzedékek, műhelyek, irányzatok megszólaltatását” kell segítenie.

 

Az új filmtörvényhez vezető drámai folyamat állomásait is érdemes felidézni:

 

A filmpénzek zárolása után az MMKA filmtámogatási gyakorlatát alapos átvilágításnak vetették alá. A Közalapítvány pénzügyi hiányát az auditok és szakértők változatosan interpretálták körülbelül 5 és 10 milliárd forint között. A vizsgálat nyomán sok rendszerhibára, hiányosságra, szabálytalanságra derült fény, de törvénybe ütköző cselekedetre nem akadtak. Az MMKA tetemes - és számos film esetében több éve kiegyenlítetlen – adósságát a finanszírozó bankok felé halmozta fel, túlköltése magyar filmekbe áramlott. A keletkezett hiány egyensúlyba hozására az MMKA-nak 2013-ig érvényes szerződése volt az előzőz magyar kormánnyal.

 

Alkotói oldalon a pénzcsap elzárásának következménye:

 

Számos futó produkció – forgatás előtt, alatt, befejezési szakban lévő több tucatnyi nagyjátékfilm, köztük nemzetközi koprodukció, dokumentumfilm, animáció – elakadása, pénzügyi ellehetetlenülése. A produceri irodákat 2010 végére tűz alá vették a bankok és a kifizetetlen munkatársak.

 

Andy Vajna filmipari kormánybiztos 2011. február elején elfogadja a berlini Collegium Hungaricum meghívását egy nemzetközi meetingre, ahol jó pár magyar filmekkel kárvallott producer, illetve külföldi filmalap képviselője is ott van. Hazatérve elkezdi felépíteni az új kormány új típusú filmközpontját, s tavasszal meghirdeti annak – az eddigiektől merőben különböző – támogatási elveit.

 

A körvonalazódó Filmalap egy hollywoodi stúdió és egy szocialista hatóság kentaurja. A pályázó – amennyiben filmtervét az Alap elfogadja, teljes körű szolgáltatásban részesül, readerek segítik a jobb forgatókönyv megszületését, szakmai és pénzügyi ellenőrök a gyártást, sales-managerek a film forgalmazását. Az utolsó vágás joga is az Alapé lesz. (Igaz, csak akkor, ha a pályázó a 150 millió forintban maximált támogatásnál többet kér.)

 

A rendszer azonban egyablakos. Ha az egyébként kvalitásos szakemberekből álló kuratóriumnak nem tetszik a forgatókönyv, a produkciónak a piacról kell összeszedni a pénzt. Ez a gyakorlat egy pici országban, ahol a statisztikák szerint mindössze egyszer megy a polgár évente moziba, s az emberek mozgóképes ízlése az amerikai kasszasikereken, és a kereskedelmi TV műsorain pallérozódott, a kultúra magánmecenatúrájának pedig alig van hagyománya, nem sok reménnyel kecsegtet.

 

Márpedig a filmesek többsége azzal kell, hogy szembenézzen, hogy elutasítják a pályázatát. A tervezett évi 8-12 nagyjátékfilm nagyjából a fele lesz az eddigi volumennek. Ez a csökkenés feleannyi foglalkoztatott rendezőt, operatőrt, írót, színészt, vágót, jelmeztervezőt, stb. jelent. A televíziós pályázatok kiírása is úgy alakul, hogy a megemelt pályázati összeg – dokumentumfilm esetében például az eddigi átlag 4 millió forinthoz képest lehet 6-12 milliót is kérni – végső soron jóval kevesebb filmet fog eredményezni. Aki eddig filmkultúrával foglalkozott, jobb, ha mostantól a piacon leginkább külföldön próbálkozik, vagy keres más foglalkozást.

 

Az „egyablakért” egyébként – mely szükségszerűen kevésbé hatékonyan fogja szolgálni a törvény által említett sokszínűséget – a kormánybiztosnak házon belül is meg kellett küzdenie. Szőts Géza, a májusi szomorú, zavart, csonka Filmszemlén bejelenti, a Nefmi számos filmtervet szeretne támogatni. Többek közt Szabó István, Kenyeres Bálint, Szász János, Hajdú Szabolcs, Fliegauf Benedek nevét említi a díjkiosztón. Illusztris névsor. De Andy Vajna nem enged a centralizált filmkészítés elvéből. Szőtsöt pedig nem tartja kompetensnek. Májusban, Cannesban végre személyesen is (!) találkoznak egymással. És Cannes után Szőts, aki pedig többször hitet tesz a magyar film mellett, visszalép, az évi költségvetésben a filmes ügyekre fordítható miniszteri keretét alaposan megnyirbálják, így azok a produkciók, amelyek Szőts ernyője, szándéknyilatkozatai alapján kezdtek forgatni, kényes helyzetekbe kerülnek.

 

A nyár a Filmalap megszervezésével és banki tárgyalásokkal telik. A bankok zárolják a legnagyobb filmes ügyfeleik számláit. Komolyan felmerül az esélye annak is, hogy követeléseiket a producerek vagyonából fogják kielégíteni. Teljes pánik a produceri oldalon. S ugyan többször felröppen, hogy lesz megegyezés, a magyar államtól egyetlen forint sem érkezik a bankok számláira.

 

Októberben megszületik a Magyar Nemzeti Filmalap támogatási szabályzata. Novembertől a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is fogadja a filmterveket dokumentumfilmek, valamint animációs munkák készítésére. Bár kétség kívül számos informális/formális egyeztetés, tájékozódás van – például a dokumentumfilmes szakma és az új televíziós hatóság találkozója a Cinefesten – a végső szöveget egyik szervezet sem egyezteti a filmesek képviselőivel.

 

A két működési szabályzat egyébként átlátgató, egyszerű – sokaknak tetszik például a folyamatos, illetve gyakori pályázási lehetőség -, de súlyos korlátokkal is tarkított. A Filmalap szabályzatából következően egy nemzetközi koprodukció felállítása, ami pedig eddig igen gyakori volt a hazai filmes praxisban, a kiírás szűkre szabott időkorlátai miatt szinte lehetetlennek látszik. A végső vágás sem kompatibilis az európai gyakorlattal. Ki is veri a biztosítékot. A Független Producerek – Pataki Ági által vezetett – Szövetsége tiltakozik, Török Ferenc bejelenti, hogy amíg ez a szabály van, nem pályázik. Az Alap – egyelőre csak az ígéret szintjén – hajlandónak mutatkozik némi engedményre.

 

Másik súlyos gond, s eddig ezért senki nem szállt síkra, hogy bizonyos műfajok, filmes területek támogatás nélkül maradnak. A kisfilmről, kísérleti filmről, a film oktatásról (beleértve a Színház és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjeit), illetve a filmművészeti folyóiratokról és honlapokról minden pályáztató megfeledkezett. S mivel nehezen piacosítható áldozatokról van szó, állami források híján az elsorvadás vagy a megsemmisülés veszélye fenyegeti őket.

 

Ez a feledékenység egyébként teljes mértékben konform az új rendszer alapkoncepciójával, ugyanis nem a magyar filméletet támogatja, melynek minősége, utánpótlása, sajátos kulturális karaktere jórészt a műhelyek, elsőfilmek, kisfilmek, klubok, fesztiválok, valamint a filmoktatás viszonylataiban alakul ki, hanem kizárólag a komoly nézőszámokat megcélzó egyes produkciókat.

 

Október-november-december: az új rendszer beüzemelésének időszaka. November táján 100 körüli regisztrált van a Filmalapnál. Megszületnek az első döntések is. Többségük elutasító, elhalasztó, forgatókönyv-konzultációra utasító. Van köztük 3 éve fejlesztett hármas koprodukció is, Bogdán Árpád Halottlátójának gyártási kérelme (a könyvet egy ismert európai szkriptdoktor is jegyzi). A döntés szerint Bogdánéknak újra kell gondolniuk a könyvet. S ott van Kenyeres Bálint startra kész koprodukciója (Tegnap), melyet elutasítanak az egyablakos összeférhetetlenség miatt. Egy produkció Magyarországon igenis csak egy állami pénzforrást vehet igénybe.

 

A reader rendszerről eközben jó hírek érkeznek. A forgatókönyvek megbeszélése állítólag alapos, szakszerű. December elejére azonban már nyilvánvaló, 2011-ben valószínűleg senki sem forgat. Gyártási támogatást decemberig a Filmalaptól senki sem kapott. Andy Vajna azzal nyugtatja a kedélyeket, hogy a pénz átvihető a következő évre. Miközben nyilatkozataiból érezhető, az első beérkezett könyvektől nincs elragadtatva. Egyáltalán, kevésnek tartja az alkotók lelkesedését, furcsán kényelmesnek az attitűdöt. Elhangzik néhány név is, hogy kiket tart fontosnak az új kormánybiztos a magyar filmben, már csak a miheztartás végett. Antal Nimród és Goda Krisztina mellett Tarr Bélát is említik. Hajdú, Kocsis, Mundruczó, Fliegauf, Pálfi – az elmúlt filmrendszer Európa-hírű kineveltjei közül senki nincs említve. Ehhez képest megkönnyebbülés, hogy Vajna maga mondja később, talán Mundruczó lesz az első, aki filmjével az Alapnál elindulhat.

 

Míg az Alap egyik szobájában már az új könyveket adjusztálják, a másikban felgyorsított tempóban zajlanak a produceri alkuk. Mivel a Filmalap nem jogutódja az MMKA-nak, annak vagyonelemeit – a Mafilmet és a Filmlabort – viszont szívesen megörökölné, Andy Vajna is lépéskényszerben van. Az MMKA tartozásait mihamarabb rendeznie kell, különben a Mafilm és a Labor nem lesz az Alapé. A most már három oldalról megzsarolt producerek kemény döntés előtt állnak: aláírják a megállapodást vagy perelnek, kockáztatva, hogy egyáltalán valaha is forgathatnak. Szép dilemma. Követeléseik 80 százalékát hajlandó az Alap állni, és le kell mondaniuk fesztiválsikereik után járó, sokszor 20-60 milliós nagyságrendű normatív támogatásaikról. Viszont több ablak ebben az országban – mint fenn már említettük – egy darabig nem lesz.

 

Novemberben összeül a MUOSZ filmkritikusi szakosztálya, felmerül, érdemes-e a 2011-ben bemutatott, a korábbi évek termésénél jóval csekélyebb mennyiségű, 8-9 film között egyáltalán kritikusi díjakat osztani. A gyér listán mindenesetre Tarr Béla utolsó filmje, A torinói ló is szerepel. A szakosztály végül úgy dönt, ugyan a szokásos ünnepségre nincs pénz – a díjak legnagyobb szponzora az MMKA volt -, januárban mégis osztanak díjakat, ha kevesebbet és szerényebb körülmények közt is.

 

Novemberben a Filmművész Szövetség tagjai is összegyűltek. 80 megfáradt filmes a Rátkai Klubban. Látszik rajtuk, hogy nehéz évük volt. A Szövetség megújítja tisztségviselőit, megállapítja, hogy az újjáépülő struktúra kiépítésére szinte semmilyen befolyása nem volt, s kinyilvánítja, hogy a Filmalap utolsó vágási jogát cenzúrának gondolja.

 

Ez a cikk eredetileg riportázsnak indul, a szakma különféle képviselőit kértük fel, mondják el a véleményüket a filmes változásokról, sokan válaszoltak, de a nevüket többnyire nem adták hozzá. És ez a legszomorúbb ebben a történetben. Már megint a „fortélyos félelem igazgat”: nem kell ehhez ideológiai cenzúra, elég az egzisztenciális kiszolgáltatottság is.

 

Három vélemény következik a sok közül:

 

„Mostantól a filmipart támogatják, és nem a filmművészetet. A kis low budget filmek, izgalmas elsőfilmek, kísérletek kora lejárt.”

 

„Olyan filmek fognak készülni, ahol a nézőszám meg a bevétel a fontos. De ebben én nem hiszek. Ahhoz itt nincs elég pénz. A műfaji film nagyon drága dolog. Az Amadeusnak, ha az a minta, mi egyetlen snittjét sem tudjuk megcsinálni. És ha iszonyú pénzekkel produkálsz, mondjuk 300.000 nézőt, akkor mi van? Látsz magyar színészeket. De attól még nem ment előrébb a világ. Az art mozikon kívül nincs keresnivalója a magyar filmnek a nemzetközi porondon, nem is volt sosem.”

 

„Ha van pályázat, az ember pályázik. Én is adtam be. A gond az, hogy ma Magyarországon nem érzed, hogy szükség van egyáltalán a kultúrára. A kultúrát ma kormányzati szinten luxuscikknek tekintik. Filmrendezőként nem számítok produktív embernek. Én csak úgymond – ’pénzt viszek el’. De ez teljesen téves szemlélet.”

 

Az első magyar film, a Táncz óta a politikai rendszerváltásokkal szoros összefüggésben számtalan filmrendszer váltotta már egymást, s mindegyik megszülte a maga emblematikus műveit. Abban kell bíznunk, ez most sem lesz másként.

 

És amíg bízunk, ne felejtsük el, hogy tehetünk is. Hogy messzebb ne menjek, példának okáért itt van a Filmvilág, melynek létezése fél évszázad után kérdésessé vált. Aki nem szeretné, hogy a folyóirat a MoziNet sajnálatos sorsára kerüljön, segíthet; azon túl, hogy minden hónapban megvásárolhatja a lapot, kisebb vagy akár nagyobb összeget is átutalhat a Filmvilág Alapítvány bankszámlaszámára.

 

MKB Bank Zrt.

10300002-20340016-70073285

 

Külföldi utalás esetén:

 

MKKB HU HB

IBAN: HU8O 1030 0002 2034 0016 7007 3285

 

Ezen felül követhetitek a szerkesztőség példáját, és az adótok 1%-ával támogathatjátok a Filmvilágot.

 

Filmvilág Alapítvány 19019037-2-41

 

A fent közölt cikk, megjelenésének időpontja okán nem foglalkozik olyan tényekkel, mint például az új filmtörvényben közölt cenzúrázási kötelezettség, ami akár azt is eredményezheti, hogy hónapokat, akár fél évet is késhet egy-egy produkció a magyar mozikban, feltéve persze, ha a forgalmazók betartják a szabályokat. Nincs szó arról, hogy már a filmes blogok kezét is szorosabbra köti a korhatár besorolással foglalkozó rendelet, lásd az Aeon Flux példáját a közölt előzetesekkel és plakátokkal kapcsolatban. Nincs szó arról sem, hogy míg Franciaországban a kormány támogatást szavazott meg a filmszínházaknak a digitális átállás elősegítésére, nálunk ezzel senki nem foglalkozik, ami azt fogja eredményezni, hogy csak Budapesten maradnak majd fent művészmozik. Kövessétek ti is a híreket, nézzetek a vetítővászon mögé, és érezzetek felelősséget a magyar film helyzetéért! Ahol tudtok, segítsetek, ahol lehet, támogassatok, hogy a kultúrából a mi gyermekeink is kapjanak majd valamit!

 

A The Kingdom – Online Filmművészeti Magazin szerkesztősége

Szólj hozzá!