Ajánló

ae_1.png

kepregenyfilmek.gif

kt.png

pcdome.png

Szerkesztőség

Cseh Dániel

főszerkesztő


Cseh Péter

szerkesztő


Neumark Milán

szerkesztő

Utolsó kommentek

  • dino vercotti: Gyönyörű. (2012.12.18. 10:02) Ákos - 2084 (2012.12.15.)
  • kiskutyauto: Korrekt kritika (bár a sietést sem a filmalkotók számlájára írnám, hanem a bizniszére, hiszen egy ... (2012.10.15. 02:00) Prometheus
  • : Az eddigi legkorrektebb, illetve a saját véleményemhez legközelebb álló, így fogalmazok inkább. J... (2012.07.27. 22:48) The Dark Knight Rises
  • Ppix: @jo.e: "Mondjuk pont a csillagképek... 2 tudós, + Weyland gondolja úgy a filmben, h. meghívók. L... (2012.06.14. 10:08) Prometheus
  • jo.e: Mondjuk pont a csillagképek... 2 tudós, + Weyland gondolja úgy a filmben, h. meghívók. Lehet, h. a... (2012.06.14. 09:31) Prometheus
  • Utolsó 20

Portré / George Clooney

2012.02.05.

Portré

George Clooney

 

Az 1961-ben született színészre a mai napig kevesen tekintenek rendezőként, pedig a mozikban jelenleg is futó The Ides of March Clooney negyedik rendezése, és egyik filmje miatt sincs oka szégyenkezésre. A köztudatba Ross doktorként robbant be, majd a From Dusk Till Dawn és a One Fine Day után azonnal próbára tette karrierjét. Hogy a minden idők egyik legrosszabb filmjeként számon tartott Batman & Robin után hogy volt képes felállni, és szinte soha többé nem hibázni, az a mai napig a filmtörténelem egyik legnagyobb rejtélye, mindenesetre, tekintve, hogy az idei Oscar-díj átadón is a legesélyesebbek között szerepel a neve, kijelenthetjük, hogy a jelenkor kulcsfontosságú figurája a filmvilágban. Páratlan színészi tehetségéről annak ellenére is sok szó kell, hogy essen, hogy az írás rendezéseire fókuszál, hiszen soha nem adta át másnak a legjobb szerepeket, bár engedékenységben mindenképpen javuló tendenciát mutat.

 

Munkáit illethetjük néhány olyan jelzővel, ami kivétel nélkül igaz mindegyikre. Ilyen például az a tény, hogy kiváló érzékkel fest le adott korszakokat, és legutóbbi alkotásától eltekintve mindig fontos tényezőként szerepelteti a film történéseinek helyet adó időket és tereket. (Bár fontos megjegyezni, hogy a The Ides of March is markáns korrajzzal jelentkezik, még ha ez nem is esik olyan távol a jelentől, mint a többi esetben.) Állandó jellemző továbbá a professzionális színészválasztás; ezen a téren óriási léptekkel emelkedik a színvonal az életút egészét tekintve, legutóbb például olyan színészgárdát toborzott össze, amit általában Steven Soderbergh vagy Woody Allen filmjeiben láthatunk. Ha egy rendezői életút négy egész estés filmet vonultat fel, nem nehéz levonni a tanulságot, esetünkben azt, hogy Clooney írói vénája semmi esetre sem elhanyagolható. Két sikerültebb művének (Good Night, and Good Luck., The Ides of March) forgatókönyvén is dolgozott, míg a két másik alkotás kevésbé sikerült emlékezetesre, annak ellenére is, hogy olyan írók is dolgoztak rajta, mint a filmes berkekben nagy tiszteletnek örvendő Charlie Kaufman.

 

Első, nagy sikert aratott rendezése a Confessions of a Dangerous Mind érdekes témát választ; a televíziózás egyik kulcsfigurája, Chuck Barris önéletrajzi könyvét veszi alapul. A nem mindennapi történetek főszereplője nélkül a mai kereskedelmi televíziózás is egész máshogy nézne ki, a ’90-es években például Kósa L. Adolf nem asszisztált volna hármas vakrandihoz, de a tehetségkutató név alatt futó énekes reality műsorok is egészen másképp néznének ki, már ha léteznének, persze. Kaufman stílusa ordít a forgatókönyvről; a film elképesztően harsány, szándékosan ripacs, zavaros, faltól falig csapódik, amivel önmagában nincs probléma, de Clooney stílusától ez nagyon távol esik, ahogy azt a későbbi filmek is bizonyítják. A Kaufman által írt emlékezetes darabok (Being John Malkovich, Adaptation., Ethernal Sunshine of the Spotless Mind) soha nem a felismerhető rendezői kézjegy miatt értek el bizonyos körökben kultikus státuszt, még Michel Gondry sem mindig tudott mit kezdeni a jól felismerhető, erőteljes stílussal dolgozó íróval. Nincs ez máshogy esetünbken sem; a Confessions of a Dangerous Mind jó film, de a teljesítménye hullámzó, és két, egymásnak feszülő szemlélet torz eredménye. Legnagyobb előnye talán mégis az, hogy az akkor még csak mellékszerepekben bizonyító Sam Rockwell sikerrel vehette élete első, igazi kihívását, amit azóta több, hasonlóan eredményes szereplés követett. Clooney magának kulcsfontosságú, de kevés teret igénylő szerepet adott; a Barris egész életének újra értelmet adó, és egyben teljesen tönkretevő hírek hozója, ő az Ördög, aki sosem alszik, és mindig akkor bukkan fel, amikor a legkevésbé van rá szükség. Korrajz tekintetében azonban kitűnőre vizsgázik a film, erre viszont három évvel később a Good Night, and Good Luck. alaposan rákontráz. Clooney eddigi legjobb rendezése egy csaknem zseniális filmet eredményezett, az ötvenes évek dohányfüstös amerikai TV stúdióiban játszódó fekete-fehér alkotás a zárt, sötét helyekkel és temérdek archív felvétellel pillanatok alatt felejthetetlen hangulatot teremt. A McCarthy szenátor kommunista boszorkányüldözéséről és a mindenkori kormány figyelő tekintetéről szóló kritikus hangvételű filmben olyan színészek adják egymásnak a kilincset, mint a főszerepben brillírozó David Strathairn, Robert Downey Jr., Patricia Clarkson és természetesen George Clooney. Bár a forgatókönyv munkálataiban Grant Heslov is részt vett, ismerve korábbi munkáit, nagy valószínűséggel Clooney számlájára írható az ügyesen felépített, feszültséggel és fordulatokkal profi módon operáló történet.

 

Hogy a filmográfia kakukktojása címet kétségtelenül kiérdemelő Leatherheads hogy került Clooney kezébe, rejtély, mindenesetre az amerikai futball fordulópontját körbejáró történet meglehetősen gyenge lábakra épült. Ritka egy filmen belül az ilyen csapongó minőség; az első fél óra zsivány humora után felülünk egy minőségi hullámvasútra, ami ugyan nem megy túl mélyre, de túl magasra sem, így megússzuk kifejezetten rossz emlékek nélkül, de eszünkben sincs újra jegyet váltani rá. Hogy a film nem fulladt tökéletes érdektelenségbe, az Clooney azon döntésének köszönhető, miszerint magára osztotta az egyik főszerepet, a közvélemény szerint általában tehetséges, valójában indokolatlanul felkapott, majd elfelejtett Renée Zellweger viszont csak akkor érdekes, ha megágyaz néhány egetrengető poénnak, igaz, akkor nélkülözhetetlen. A történet elég hamar giccsbe fordul, a burleszk stílus létjogosultságát veszti, és mire a finálé cselesen fordít egyet az álláson, már senkit nem érdekel. Aztán ismét eltelt 3 év, Clooney és Heslov ismét tollat ragadott, majd Beau Willimon műve alapján elkészült a The Ides of March. A téma ismét a politika, annak is az árnyoldala, benézhetünk a színfalak mögé, egy elnökválasztás hajrájában, ahol maga Clooney készül az ország élére állni. A film erős hátránnyal indít; nincs lehetőség a korrajzot tolni a csatában az első sorba. Ez nem a hatvanas, hetvenes hippikorszak, nem az ötvenes, hidegháború előszelével játszó éra, de még csak nem is a húszas évek felgyorsuló világa. A The Ides of March a jelenben, legalábbis a közelmúltban játszódik, melynek ábrázolása persze sokak számára változatlanul kihívás, esetünkben azonban hamar túllépünk rajta, elvárható pluszként tekintve rá. És mivel maga az elgondolás ugyan jó, de a történet nem kifejezetten erős, maradnak a színészek. És ez az a pont, amivel Clooney legújabb filmje lekörözhetetlen fölénnyel száll harcba; a rendezőn kívül a főszerepben a hibázni képtelen Ryan Gosling, mentora, Philip Seymour Hoffman, a másik oldalon Paul Giamatti, a két oldal között, olykor felett, Marisa Tomei. Ezen nevek nélkül a The Ides of March egy ügyesen megrendezett, hangulatos kép volna a kulisszák mögül sok ármánykodással, hátba szúrással, szükség hozta kegyetlen lépésekkel, így viszont mindez kiegészül olyan alakításokkal, melyeket az Akadémia minden túlzás nélkül díjazhatott volna, ha maga a film nem sikkad el a rendkívül erős mezőnyben, és a meglepő döntések sorozatában, amibe ennek a cikknek nem tiszte belemenni.

 

Hogy George Clooney nagyszerű színész, azt mindig is tudtuk, talán még akkor is, amikor elővette hitelkártyáját abban az ominózus jelenetben, de azóta nem hajlandó hibázni, még a legközépszerűbb film színvonalán is rengeteget emel jelenlétével. Hogy ugyanilyen nagyszerű rendező is? Nem. Tehetséges, nagyon jól választ témákat, ha engedik a maga feje után menni, még sokáig emlékezetes darabokat is képes letenni az asztalra, de az ő esetében nincs létjogosultsága a Clint Eastwood életút bejárásnak, amikor is egy zseniális színészről szép lassan kiderül, hogy még zseniálisabb, a ma élő egyik legtehetségesebb rendező, függetlenül az utóbbi évek baklövéseitől. De ha Clooney változatlanul szállítja a tőle megszokott minőséget három évente, azért hálásak lehetünk, főleg, ha magára is oszt néhány erősebb szerepet.

 George Clooney.jpg

Confessions of a Dangerous Mind

***

 

Good Night, and Good Luck.

****

 

Leatherheads

***

 

The Ides of March

****

 

Cseh Dániel

 

Kapcsolódó írás

Neumark Milán – The Ides of March

Címkék: comedy history george clooney drama action julia roberts crime robert downey jr romance biography maggie gyllenhaal sam rockwell philip seymour hoffman paul giamatti david strathairn ryan gosling 4/5 3/5 cseh dániel

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thekingdom.blog.hu/api/trackback/id/tr724069470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.