Batman Begins

A Bob Kane által 1939-ben teremtett hős kalandos utat járt be, mire megtalálta számításait a hetedik művészet berkein belül. Említésre méltatlan fekete-fehér sorozatként kezdte, hogy aztán a ’60-as években olyan mély nyomot hagyjon a rajongókban, hogy még az aktuális generáció is tudja, ki az az Adam West. 1989-ben, meglovagolva Frank Miller jótékony munkálkodását, óriásit robbantott Tim Burton vezénylete alatt, és egy folytatás, valamint egy zseniális rajzfilmsorozat erejéig meg is őrizte népszerűségét. Hogy 1995-ben, és rá két évre mi történt, abba nem is igazán érdemes belemenni, de ahogy azt a tárgyalt film folytatása bölcsen megállapítja; hajnal előtt a legnagyobb a sötétség. Nem volt ez másként Batman filmtörténelemben bejárt útja esetében sem; amikor már mindenki azt hitte, hogy nincs remény, egy fiatal, ambiciózus rendező, nevezett Christopher Nolan három ígéretes film után érzett magában elég erőt, hitte, hogy van még mit elmesélni a témával kapcsolatban. Hogy ennek a gondolatnak mi lett a vége, ma már mindenki tudja. Nolan a legkeresettebb, és egyik legtehetségesebb rendezővé lépett elő, filmjei sorra kasszát robbantanak, a rajongók és elégedett kritikusok száma egyre nő, és minden debütálásnak bérelt helye van az IMDB toplistáján is.

Ez az állapot a 2008-as The Dark Knight óta áll fenn, de sokak szemében a Batman Begins jobb, vagy legalábbis egyenértékű darab, csak egyszerűen kevésbé fogyasztható. Ez tény. Képregényadaptáció létére sokadik megtekintésre is kínál újdonságot, nem egyszerű, és nem könnyű darab. Ha belegondolunk, képregényhős 2005-ig nem mondott olyat, hogy „Nem öllek meg, de nem kell, hogy megmentselek…”. Nolan víziójában Batman nem egyszerűen álarcos jótevő, hanem sokak szemében egy megkérdőjelezhető indíték mögé bújó potenciális önbíráskodó. A gyermekkori tragédia nem egy kötelező elem, ami néhány szomorú flashback erejéig előbukkan, hanem egy olyan lelki törés, ami évtizedekig, talán élete végéig beteggé teszi Bruce Waynet. Gotham nem egy mesés nagyváros néhány rosszarcúval, hanem maga a felhőkarcolókkal tarkított Pokol, ahol néha felcsillan a remény sugara, de ez általában délibáb. Egy rothadó fertő, így a mindenkori Gonosz motivációja is érthető; Gothamnek pusztulnia kell. Az elmúlt 7 esztendőben millió magamfajta önjelölt kritikus szedte szét, és állította össze a filmet, annak legapróbb elemeit, és ámult a nagyságán, de az igazi bravúr mellett sokan elmentek.

Ez pedig maga Nolan. Olyan direktor ugyanis, aki a piac kiszolgálása helyett saját igényei köré építi azt fel, nem terem minden bokorban. Persze, a Batman Begins nem hibátlan, sokaknak talán túl meseszerű, különösen a The Dark Knight után visszatekintve, akad benne néhány kötelező jelleggel letudott elem, és pár helyen kilóg a lóláb is. Szó szerint. De Nolan receptje zseniálisan egyszerű; fogj egy évtizedes sikernek örvendő karaktert, és cibáld ki a képregénybuborékok világából. Rángasd le a földre, nyomd az arcát a sárba, rúgj bele néhányat, és mindezt tedd sztárok helyett színészekkel. (Hogy Katie Holmes mit keres a filmben, azt most ne firtassuk.) Ha ez megvan, írj egy olyan forgatókönyvet, ami az események helyett a jellemekkel foglalkozik, ne akard megúszni a genezist egy főcím alatt, mert bizony van ott elmesélnivaló. Bár közel sem ért el ekkora sikereket, Ang Lee Hulkja gyakorlatilag ugyanezen okok miatt szerepel a kedvenc filmjeim között; nem volt rest Bruce Bannerrel foglalkozni. Esetünkben is eltelik egy óra, mire szemünk elé tárul Batman a maga valójában, de csak a meleg/hideg elől a multiplex termekbe menekülő félszerzetek fordultak vissza ekkor az ajtóból, a valamirevaló néző ugyanis nem a fekete maszkra kíváncsi, hanem a mögötte megbújó emberre, mert az az érdekes, mindig is az volt. A szavakat a végtelenségig lehet egymás mögé hányni, esetünkben ez még nem is volna értelmetlen vállalkozás, hiszen ha valamiről, hát erről a filmről lehet beszélni. De az igazság az, hogy a Batman Begins attól olyan elképesztően zseniális, hogy a munkacíme akár Bruce Wayne Begins is lehetett volna. Ez a felismerés, az addig kiaknázatlan lehetőségek csatasorba állítása, és a színészi, technikai oldal professzionális szintig való hajtása együttesen történelmet írt 2005-ben, aminek a jelentőségét sokan csak 3 évvel később ismerték fel.

*****

Cseh Dániel