In the Land of Blood and Honey

Európában mindig óriási kétkedéssel fogadják azt, ha egy amerikai filmes megpróbál egy európai történelemmel foglalkozó témát vászonra vinni. Valamiért pedig különösen igaz ez akkor, ha a film egy közelmúltban lezajlott, XX. századi eseményre fókuszál. Vajon lehet-e a tengerentúli szemszögből és hozzáállással objektív, a lényegre ténylegesen rátapintó filmet készíteni egy olyan történetről, amihez Amerikának vajmi kevés köze volt? Lehet, láttunk már rá példát. Angelina Jolie, korunk leghíresebb színésznője viszont nagyon kemény fába vágta a fejszéjét, amikor első filmes rendezőként rögtön beleásta magát a múltszázad egyik legkényesebb politikai témájába, a délszláv háborúba.

Ami miatt mégis azt gondolom, hogy Jolie rendezőként való bemutatkozása nem sikerült jól, az nem a téma hiteltelenül való feldolgozása. A film – eltekintve a menetközben ügyesen elhullajtott magyarázó narratíváktól – nem is próbál meg igazán belemenni konkrétan a boszniai konfliktus okaiba és értelmezésébe. Ehelyett sokkal inkább arra koncentrál, hogy egy tisztán etnikai indíttatású háború milyen hatást gyakorol a harcában magára hagyott társadalomra, és hogy az ilyenkor felszabaduló tömeges gyűlölet milyen hihetetlen mértékben állatiasítja el a háborúban harcolók morálját és az emberi élethez való hozzáállását. A baj valahol ott kezdődik ezzel a filmmel, hogy Jolie íróként megpróbálta egy bevett sablon, a háború két különböző oldalára került szerelmesek kapcsolatán keresztül bemutatni és végigvinni az említett témakört. És a baj valahol ott folytatódik, hogy ez a szerelmi szál a főszereplők részéről teljes mértékben irracionálisan hat az őket körülvevő történések miatt. Egy Alja nevű bosnyák nőt társaival együtt autóbuszra tesznek, hogy aztán egy katonai támaszponton fogságban tartva legyenek kiszolgáltatva minden elképzelhető módon az ott élő szerb bakák kényére-kedvére. De ő továbbra is szerelmes abba a szerb férfiba, aki bár nem nézi jó szemmel, de az elejétől a végéig hagyja ezt, hiszen ő is csak egy közülük. Majd ezt a ragaszkodást a film végül egy olyan klisével próbálja megmagyarázni, hogy Ajlát úgy nevelték, ne tegyen különbséget muszlim, szerb és horvát között. És mivel ez a megmagyarázhatatlanul irracionális kapcsolat a történet egyetlen alapja, így magával is rántja az egész film komolyan vehetőségét. És hogy milyen Jolie rendezőként? Nem törnék pálcát a feje fölött, hiszen csak az első próbálkozását láthattuk, de a szerelmi szál jelenetei közötti játékidőt szerintem szokatlanul rossz arányérzékkel töltötte ki. Hiába erősebb ugyanis a filmnek a háborús tragédiákra szorítkozó vonala, ha ez a két főszereplő személyes történetét figyelembe véve nem kap elég hangsúlyt, mi több ellenindokolja azt.

Angelina Jolie első filmje mostanra már szinte minden fronton elbukott, de ez valószínűleg akkor se lehetett volna másként, ha nem ekkora ellenszélben kellett volna megjelennie Európa szerte. Nem biztos, hogy idővel rossz rendező lesz Jolie-ból. Részleteiben véve ugyanis egyáltalán nem kivetnivaló film az In the Land of Blood and Honey. Alapjaiban véve viszont sajnos rendkívül az. És egyáltalán nem azért a világszerte igen elterjedt tévhit miatt, miszerint kedvenc színésznőnk hollywoodi álomgyárasként képtelen lett volna megérteni Európa legbonyolultabb helyét. Ő egyből magára vállalta filmjének írását, rendezését és produceri munkálatait. Ha pedig ehhez hozzávesszük a - nemhogy egy első filmhez, de még önmagában is rettentően nehéz - témaválasztást, akkor talán érthetővé válik, hogy miért lett hatalmas túlvállalás, ez az egyébként kifejezetten jól induló mű számára.

**

Neumark Milán