Ajánló

ae_1.png

kepregenyfilmek.gif

kt.png

pcdome.png

Szerkesztőség

Cseh Dániel

főszerkesztő


Cseh Péter

szerkesztő


Neumark Milán

szerkesztő

Utolsó kommentek

  • dino vercotti: Gyönyörű. (2012.12.18. 10:02) Ákos - 2084 (2012.12.15.)
  • kiskutyauto: Korrekt kritika (bár a sietést sem a filmalkotók számlájára írnám, hanem a bizniszére, hiszen egy ... (2012.10.15. 02:00) Prometheus
  • : Az eddigi legkorrektebb, illetve a saját véleményemhez legközelebb álló, így fogalmazok inkább. J... (2012.07.27. 22:48) The Dark Knight Rises
  • Ppix: @jo.e: "Mondjuk pont a csillagképek... 2 tudós, + Weyland gondolja úgy a filmben, h. meghívók. L... (2012.06.14. 10:08) Prometheus
  • jo.e: Mondjuk pont a csillagképek... 2 tudós, + Weyland gondolja úgy a filmben, h. meghívók. Lehet, h. a... (2012.06.14. 09:31) Prometheus
  • Utolsó 20

Premier / Warrior

2012.03.11.

Warrior

A végső menet

 

Dúl a retro. Nem csak a zenében és az öltözködésben, hanem a filmekben és minden más művészetben is. Jó pár éve már, hogy újra erőre kapott a múlt stílusai és irányzatai iránti nosztalgia, de alighanem még csak most csúcsosodik. Nem újkeletű dolog ez. Már régóta megfigyelhető, hogy bizonyos időszakok elteltével periodikusan újra és újra lezajlik egy folyamat, amikor a különböző popkulturális irányzatok külsőségeikben visszafordulnak néhány évtizeddel azelőtti önmagukba. És ahogy egyre inkább haladunk a korral, és az ágazatok is – mint a zene vagy a film – egyre több korszakot tudnak maguk mögött, úgy válnak ezek a kezdetben még rövidnek számító nosztalgiakorszakok egyre hosszabbá és elnyújtottabbá a padlásra tett formák és stílusok folyton növekvő száma miatt.

 

A filmek esetében sokan azt mondják, hogy ez az egyre eluralkodó fantáziátlanság nem más, mint a történetekben gondolkodó hollywoodi műfajok szükségszerűen bekövetkező és önmagába való visszafordulása. Legújabban a Warrior esetében például. Az utóbbi időben több kísérletet is láttunk a dráma egy nagyon régi formájának a felújítására, amit egyszerűen csak úgy hívnak, hogy boxfilm. Ezek közül a tavalyi Oscar-gálán a The Fighternek már sikerült is megmutatnia, hogy újfent van keresnivalója a vásznon e rég kivesézettnek hitt műfajnak. És bár esetünkben nem igazi boxfilmről beszélünk, hiszen egy MMA verseny áll a középpontban, a formula attól még ugyanaz. Gavin O’Connor filmjében sem más az alapfelállás, mint elődeinél. Mindegyik főszereplő a megváltásért verekszik, vagy edz valakit. Brendan Conlon (Joel Edgerton) a családja menedékét jelentő házáért küzd, míg testvére, Tommy (Tom Hardy) azért, hogy segítsen egy elvesztett bajtársának a családján. A dráma pedig innentől egyértelművé válik: mindkettejük célja szent, a torna fődíját jelentő pénzt viszont csak egyikük nyerheti meg.

 

De vajon mi viszi el a filmet a hátán? Az, hogy az átlagosnál jobb rendezést két olyan színész játéka támogatja meg, mint Nick Nolte és Tom Hardy, akik közül előbbi teljesítményét nemrégiben jelöléssel méltatta az Akadémia, utóbbi pedig kompromisszumot nem ismerő módon gyúrta ki és áldozta fel magát a film leghálátlanabb szerepéért. A Warrior erőteljességét pedig mi sem mutatja jobban, hogy ebben a nagyszerűen működő, rendkívül családcentrikus és minden pillanatában ökölbeszorítós formulában még a rettentően rossz és megalkuvó végjáték sem tudott annyi kárt tenni, hogy ne emlegethessük a tavalyi év legjobb és legőszintébb filmjei közt. És hogy a retro filmkészítésnek hiányossága lenne az eredetietlensége? Nem, amennyiben képes a régi dolgokat új perspektívába helyezni, azáltal hogy megpróbál valamiben túlmutatni elődein az aktuális kor szellemének megfelelően. A Warrior pedig megteszi ezt, hiszen Rocky Balboa történetével ellentétben itt a küzdelem már nem egy egyszemélyes szabadságharc, hanem egy családi dráma, ahol a szorító másik sarkából előbb-utóbb a főszereplő testvére fog visszanézni.

 Warrior.jpg

Warrior

****

 

Neumark Milán

Címkék: sport drama action nick nolte tom hardy 4/5 neumark milán

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://thekingdom.blog.hu/api/trackback/id/tr884310089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LordMatteo 2012.03.11. 20:53:32

Mi olyan rossz a végében? Egyébként az utóbbi évek egyik legjobb harcolós-verekedős filmje szerintem.

Roulez 2012.03.12. 00:26:04

Igazából két dolog van a vége felé, ami számomra nagyon kivetni való volt.

SPOILER!

Az egyik az az, hogy nagyon durván elkezdi manipulálni a film, hogy erkölcsileg melyik testvér mellett kell, hogy állást foglaljon a néző. Persze tudjuk, hogy kettejük közül Edgerton volt a klasszikus értelemben vett jófiú a leosztás szerint, de a hibáit leszámítva Tom Hardy karaktere sem volt antipatikus. Ezt aztán az utolsó menetben mondhatni gusztustalanul szembeötlő módon elintézi a film.

A másik a legvége soundtrackes összeborulás. Azt a forgatókönyvben igazán megoldhatták volna finomabban, mert így kicsit azért megette végül a "Warrior" életérzést.

Peace84 2012.03.12. 07:57:22

Valóban korrekt dráma volt, a téma is tetszett, a megvalósítás is zseniális, de nekem olyan szinten tönkre vágták a filmélményt az utolsó előtti meccsel, hogy csak rossz szájízzel tudok emlékezni erre az alkotásra. :( Mindaddig hihetetlenül tetszett, de az nálam betette a kaput rendesen.

Coriolanus 2012.03.12. 08:10:22

SPOILER

Az, hogy a két testvér karaktere közül ki "jó fiú", nagyon szubjektív. Az én szememben Edgerton nem jó fiú, mert lemondott az álmairól, hogy más (a felesége) vágyainak megfelelő életet éljen, plusz többször annyit költött, mint amennyit megengedhetett magának, ami miatt az egész családját bajba sodorta, és ez az egyetlen motivációja a győzelemért. Ezzel szemben Hardy karaktere lényegesen árnyaltabb, nemesebb célokért küzd, ami az éber kritikusok 90%-a szerint nem más, mint a haza, de ugye ezt itt nem kell részletezni, hogy miért bődületes baromság.

Az én szememben Hardy volt az abszolút jó fiú, és éppen ezért volt óriási pofára esés a finálé. Azt persze elismerem, hogy a többségnek nem így jöttek le a dolgok, de ez az én látásmódomon nem változtat semmit; az nyert, akinek vesztenie kellett volna, a vesztes nemesebb céljáról pedig mintha mindenki elfeledkezett volna a nagy összeborulás közben. Ezért haragszom a film végére, és van azért valami Peace84 hozzászólásában is, mintha későn vették volna észre, hogy kitöltötték a rendelkezésre álló játékidőt, és "gyorsan legyünk túl rajta" módra ledarálták a meccseket, ami azért valljuk be, elég irreálisra sikerült itt-ott.

Mindezzel együtt azonban az írással utolsó szóig egyetértek, nem állítom, hogy tényleg az IMDB top lista derekán van a helye, de nagyon erőteljes és szerethető film.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.03.12. 11:30:50

Két dolgot jegyeznék meg: A némafilmes, Hugo, Expendables, még az Éjfélkor Párizsban is, de sztem a Warrior nem igazán retro. Sportfilm, ami most éppen a UFC-vel foglalkozik. Sportfilmek mindig is készülnek különböző időközönként, és általában hasonló, meghatározó toposzokból épülnek fel, de ez mindig is a részüket képezte, szóval ezért nem sorolnám ezt a filmet a Hollywood-i retro-hullámhoz.

A vége bődületes erejű, és Tom Hardy-nak jutott a leghálátlanabb szerep? Az ő karaktere domborodik ki a legjobban, árnyaltabb bármelyiknél, és az övé a legjobb alakítás - szóval bocs, de ez hülyeség szerintem. Igazából nem azon van a hangsúly, hogy a végén melyikük győz - és nem azon, amit az idióta kritikusok szajkóznak -, hanem magán a családon, ahogyan végre ez a törtető, mondhatnám Dühöngő Bika végre a maga módján megbocsájt a testvérének - és akkor a szenzációs Nick Nolte karakteréről még nem is beszéltem. Nem hoz túl sok újat a WArrior, de a sportfilmek közt kibaszottul a csúcs körül lőtte be magát. Nekem a tavalyi év legjobb filmje volt - persze azóta láttam az Intouchablest, és azzal most holtverseny lenne :).

Roulez 2012.03.12. 16:06:30

SOILER

@ Coriolanus: Igen, ezzel én is egyetértek. Ha próbálunk nagyon a dolgok mögé pillantani, akkor felfoghatjuk úgy is, hogy Hardy volt a "jófiú". Én amikor Edgertont jófiúként írom le, akkor én a "jófiú" legközönségesebb toposzára gondolok, a modorbeli jófiúra. Mivelhogy a közönségnek általában így tükröződik vissza a jófiú karaktere. És azért Edgerton szerintem még a "jófiú" mainstream értelmezésétől eltekintve is megfelelt ennek, hiszen a családjáért küzdött, függetlenül attól, hogy a küzdelembe való visszaszálásának okai akár szűkebb értelemben még jellemhibaként is felfoghatók. Szerintem is bele lehet látni. De szerintem ez a film azért ennyire nem multikomplex (Van ilyen szó? :D). :)

@ Gevin: Az első érveddel nem tudok különösképpen vitatkozni, mivel ehhez én már speciel nem vagyok elég képzett. Nem tudom, hogy mondjuk a '80-as évek előtt (azért datálom vissza odáig, mert a végén a Rockyt hoztam fel példaként), a box, illetve a verekedés témakörét leszámítva melyik sport vagy sportág köré volt még divat filmeket felépíteni. Nem is tudnék hirtelen rá példákat mondani, azt viszont tudom, hogy "boxfilmek" már divatnak számítottak akkor is, amikor még csak fekete-fehér film volt. És ez a műfaj kábé évtizedenként mindig újra elő is kerül azóta. Ebben az értelemben gondolom retronak a Warriort is.

Amit a második bekezdésben írtál azzal teljesen egyet értek. Tom Hardy, mint leghálátlanabb szerepben, azt úgy értettem, mint az átlag mozinéző szemszögéből: őt tette az utolsó menetben a film a legantipatikusabb szereplővé, erkölcsileg antihőst csinált belőle. És ahogy Dealer is írta, a film végül az ő céljairól megfeledkezett. És az, hogy végül a maga módján megbocsátott a testvérének, szerintem ennek fényében édes kevés volt már akkor.
süti beállítások módosítása